Nyári akció, augusztus 31-ig: amennyiben legalább 2 terméket rendel, azonosat vagy eltérőt, úgy a rendelés lezárása után egy grátisz terméket választhat, amelyet legszívesebben kipróbálna. Részleteket, hasznos infókat a kép alatt tovább olvasva talál.
Három fontos területen igyekszünk segíteni: szép bőr, csinos alak és a nyugodt alvás. Sokaknak mindhárom vonzó lehet. Mert csak szép lehet a nap, ha kipihenten indul és nem a kávé tart ébren, tükörbe nézve akkor is tetszem magamnak, ha a kor halad, nem kis sebességgel. És a nadrág sem szorít, sőt egy új lyukat kell faragni a nadrágszíjon - vajon hányan fogják irigyelni a problémánk?
Tesztek szavak helyett! A nyári akciónk keretén belül most díjmentesen kipróbálhatjuk az új termékeket, amelyeket összefoglaló néven Classic Plusz termékeknek nevezünk, utalva arra, hogy az alaptermékek kiegészítőjeként szolgálnak, sokak által jelzett tapasztalatokat így felerősítve.
A mi igazságunk nem feltétlenül azonos másokéval, a terméket kipróbálva azonban megtudhatjuk, hogy az elégedett többséghez tartozunk, vagy a saját megoldását tovább keresők táborához.
Miként élhetünk az ajánlattal?
Válasszunk ki legalább 2 terméket az áruházban. Bármelyik 2 termék lehet, azonosak vagy eltérőek. Menjünk végig a rendelési folyamaton, majd zárjuk le a szokott módon. Ekkor megjelenik a rendelésünket összesítő oldal, ahol a rendelésen átfuthatunk, és ha hibát észlelünk, akkor még a szállítási folyamatok elindítása előtt jelezhetjük.
A rendelést lezáró összesítő oldalon megjelenik az alábbi ábra és űrlap, ahol a grátisz terméket kiválaszthatjuk. A Beküldés gombra kattintva egyszerűen véglegesíthetjük a döntésünket, és a választott termék a rendelésünkkel együtt érkezik.
Az akcióban választható termékek:
Szép bőr - Beauty In A készítmény hidralizált kollagént tartalmaz, amely képes beépülni a bőrbe, és hialuronsavat, amely rengeteg folyadékot képes megkötni. Rugalmas, feszes bőr az eredménye, ahol az algánk és a készítményben található hozzáadott C-vitamin katalizátorként segíti a fenti hatóanyagok beépülését.
Sok hasznos infó található az oldalon, többek között receptek, amelyek kívülről teszik szebbé a bőrt algás pakolással. Ne kérdezze, hogy működik-e, mert tudja, hogy igen. A kérdés az, hogy Önnek mennyire segít. Ezt megtudja, ha kipróbálja. A képre kattintva további részleteket ismerhet meg.
Csinos alak - Body Full Ez egy kivételes készítmény. Azért kivételes, mert abszolút nem működik, ha nem teszünk hozzá magunk is. Ha azt hiszi, hogy fogyasztó csodaszerek léteznek, tegye fel a kérdést magának: vajon az ismert, tehetős színészek miért valamilyen diétát választva szabadulnak meg 5-10kg feleslegüktől?
Nem egy csodaszer illúziójával kívánjuk hitegetni, hanem egy diéta kiválasztásában és betartásában segíteni. A helyes vízivási szokások kialakítására is felhívjuk a figyelmet, a testmozgás pedig egy extra, amivel a testét tudja igény szerint formálni, mintha a saját szobrásza lenne.
A készítmény diétával együtt hatásos. Teltségérzet kialakításával az energiabevitel csökkentésében segít, valamint a felgyűlt víz elhajtásában, a diéták alkalmával kialakuló hiányállapot és esetleges emésztési problémák csökkentésében, a hiányzó energia pótlásában és még akkor is, ha valamilyen kiegészítő testmozgást választ - ekkor a kitartásban. Az algák méregtelenítő, és a citromfű nyugtató hatása pedig legyen a ráadás. Nem kevés támogatás, részletek a lenti képre kattintva.
Pihentető alvás - Deep Sleep
A nyugodt, pihentető alvás nem csupán egy egyszeri élmény. Hozzájárul egészségünk megőrzéséhez, és amennyiben tudatosan figyelünk rá, éveket adhat, amelyeket együtt tölthetünk még szeretteink társaságában. Az pedig csak hab a tortán, ha ismerjük, mennyire másként indul a nap egy pihentető alvás után, mint akkor, ha álmatlanul töltöttük az éjjelt, pedig nem ez volt a cél.
Az algák alvásra gyakorolt jótékony hatását gyógynövények fokozzák, amelyek a népi gyógyászatban évszázadok óta ismertek. Itt sem az a kérdés, hogy működik-e, hanem az, hogy nekünk mennyire segít. Fontos, hogy a készítmény nem egyik napról a másikra hozza a kívánt hatást - habár ez sem kizárt -, hanem 1-2 hét alatt. Részletek a lenti képre kattintva.
Minden Classic Plusz termékre igaz: kórós, szélsőséges esetekben forduljunk orvoshoz, vagy olyan szakemberhez, aki a problémánkon segíthet. Az akció neve is utal a remélhető előnyökre: készüljünk együtt a nyárra. Pár kilóval kevesebb, kisebb pocak, szebb bőr, kevesebb ránc, pihentető szabadság - amihez esetenként szükséges némi aktivitás és akartat is - lásd fogyás. És ha megtetszett az élmény, nyugodtan jöhet a folytatás, mert egy sikeres teszt után a vásárlás már nem felesleges pénzkidobás.