
Száz évre vagyunk teremtve
Olyan megoldásokat ajánlunk, amelyek egyaránt támogatják a testet és a lelket. A múlt időtálló értékeivel gazdagítani az éveket, mert a minőség élvezet, bármennyi is adatik meg.

Történetünk 2003-ban kezdődik, amikor Dr. Keywan Grashoff táplálkozási szakorvos és természetgyógyász fiával közösen céget alapított WellStar néven. Egy akkor még kevések által járt úton indultak el: az algák előnyeinek bemutatása.
Kevesek által kutatott terület volt, de nem kis nevekkel. A szépségipartól az űrkutatásig tekintélyes szereplőket nevezhetnénk meg. Ma már egyre többen ismerik fel az algák jelentőségét, és még csak karcolgatjuk a lehetőségek felszínét. Ha valakinek azt mondjuk, hogy az alga egy jó dolog, akkor bólogat, igen, már hallott róla.
A WellStar 2020 végén stratégiai hibák miatt tönkre ment. A forgalmazók egy csoportja ekkor megállapodott a korábbi jogtulajdonossal a termék újragyártásáról, így a folytonosság megmaradt. Változatlan beszállítók és alapanyag, a receptúra sem változott. Innovációból lett több, amely algákra épülve kínál több segítő megoldást.
Továbbra is nem ott kívánunk lenni, ahol a labda van, hanem ott, ahol a labda lesz. Iratkozzon fel a hírlevelünkre, sok értékes dolgot osztunk meg a közösségünkkel.
Az alga olyan, mint a bor: nincs két egyforma termés. Ugyanannak a szőlőnek terméséből készült bor az egyik domboldalon világhírű, míg a másikon tizenkettő egy tucat. Pedig a szőlő azonos. Jó példa lehet a mesterséges körülmények között termesztett eper is, amelynek sem az íze, sem az illata nem olyan, mint amilyet még anno gyermekkorunkban megszerettünk. De ha ránézünk, akkor elsőre azt választanánk. Nem minden az, aminek látszik...
Az algákat nem az ízük, hanem összetevőik előnyei miatt szeretjük. Az előny vész el, ha nem a megfelelőt választjuk.
Az algák termesztése és feldolgozása rendkívül széles skálán mozog. Léteznek már tartályban mesterséges fénnyel előállított változatok is, ahol az "ideális" tápanyagot gépek adagolják, a termést fagyasztva szárítják, vagy épp magas hőfokon. És árban épp úgy verhetetlenek, mint a szintetikus vitaminok...
Léteznek ún. algafarmokon termesztett algák, ahol a napfény erejét semmilyen mesterséges világítás sem helyettesítheti. De ott van még az a "fránya" szárítás...
És van a Classic Immun Green. A valódi recept nem a doboz hátoldalán van feltüntetve, az összetevőket másolni csak találgatás. A titok a származás, a minőség és a feldolgozás, ahogy a Tokaji bor is másolhatatlan. A receptről nem beszélhetünk, de a tapasztalatok annál beszédesebbek. Már több, mint két évtizede...
Megoldásaink áttekintése
A rövid áttekintésben a nyilakra, vagy gombokra kattintva léptethet.
A minőség élmény
A legjobbnál nem érdemlünk kevesebbet.

Több, mint részek összege
A jó közérzet három fő pillérre épül: minőségi táplálkozásra, tudatos mentális hozzáállásra és rendszeres mozgásra. A gének szerepe fontos, de testi és szellemi állapotunkra csak elenyészően kis mértékben hatnak.
Az algák ebben a rendszerben különleges szerepet kapnak. Kiemelkedően értékes élelmiszerek, amelyek összetevőik sokaságával támogatják a szervezet megfelelő működését.
A gondolkodás minősége fontosabb tényező, mint korábban bármikor. Felgyorsult világunkban sokszorosan több inger ér bennünket, mint amire teremtve lettünk. Ha nem tanulunk meg jól reagálni rájuk, akkor testünk tünetekkel válaszolhat.
Oldalunk célja nem a gyógyítás, hanem az összefüggések láttatása. Aki beteg, forduljon bizalommal orvoshoz. Olyan tudatosság kialakításában szeretnénk segíteni, aminek következménye egy élethosszig tartó minőségi élet. Online orvosi tanításainkkal ehhez adunk irányt és támogatást.
A megújulás nem ígéret, az alkalmazkodás és a folyamatos tanulás következménye.

